Három év az már több, ugye? Akkor több éve futok. Ha le tudsz futni öt kilométert, akkor többek állítása szerint futó vagy. Ezek szerint futó is vagyok. Hogy jutottam idág?

Szeretek mozogni. Talán nem volt szerencsém sok mindennel, de jó így. Gyerekként csináltam mindig valamit. De nem sportoltam egyesületben, versenyszerűen. Lementem a térre focizni. Jártam gyógytornára. Na, az egy külön történet. Középiskola: gyógytorna, kézilabda a suliban, kosárlabda ugyanitt, még egy gyógytorna, úszás Újpesten. Érettségi, főiskola, bulik. Nem csináltam nagyon semmit. Aztán munkahely. Jött a foci vagy két évig. Aztán már nagyon fájt a sípcsontom. Abbahagytam. Hívtak kosarazni. 11 évig ment a csapat. De jó is volt! Harminchét éves koromban aztán eltört az ujjam, előtte már beszereztem egy ínszalag szakadást egy másikban. A csapat is elkopott. Idősebbek is lettünk, nem jött már össze. Válás. Stressz, csoki, cigi. Szerelem, boldogság, házasság. Bicikli, kirándulás, Egyre nagyobb pocak, egyre rosszabb erőnlét. Kezdtem nézni a futókat. Mozogni kellene valamit megint - mondta a belső hang. De én nem futok labda nélkül. Nem szeretek, nem tudok. Hülyeség az egész. Aztán addig, addig néztem, míg fel nem vettem a régi sportcipőmet meg egy rövidnadrágot és ki nem mentem a partra futni. 

Ekkor már el is követtem az első hibát.

Nem akartam persze pénzt költeni semmire sem. Mi van, ha rögtön abbahagyom? Futottam körülbelül 1,2 kilométert. Majdnem belehaltam. Régi cipő, valami minimális bemelegítés, nulla nyújtás a végén. Ez már hányadik hiba, rögtön az elején? De ha ez nem lett volna elég, gyorsan elmentem ugyanígy másnap is, de már hosszabban, 3,4 kilométer, meg is hajtottam kicsit. Megy ez simán, csak akarni kell! Annyira jól sikerült a második "edzés", hogy nem tudtam lemenni esti mozizás után a lépcsőn. Meg fel se nagyon.

Elkezdtem olvasgatni a kényszerpihenő alatt.

Vettem drágább, új futócipőt, meg egy pár felszerelést. Belevágtam újból. Több melegítés, tudatosabb tempó, fokozatosság, nyújtás. 3K, 5K, belekóstoltam kétszer a tízbe, kemény volt, de sikerült valahogy. Terveket szőttem. Álmodoztam. Elfutok Szentendréig. Talán majd jövőre. Jött az ősz. Vettem melegebb holmit. Aztán hamar hideg lett. Leálltam. Kitavaszodott. Újra kezdtem. Három, öt, tíz. Nyaralás alatt is. KIcsit jobb idők, kedv, öröm, kétely. Soha nem fogok egy óra alatt 10 kilométert futni. Szentendre? Áhh... Tél. Hideg. Csak meg ne fázzak... 

Munkakörváltás. Nulla mozgás.

Azért most már tényleg látszik a hasad... Ez volt a végső pillanat. Most már nem hagyom abba. Télen sem. Végigcsinálom.