Voltam egyszer már futóversenyen. Nem tudom mit kerestem ott, de borzalmas volt. Érdekes is számomra, hogy majd' 42 évesen beneveztem. Persze nem ment ez sem ennyire könnyen.

Ott hagytam abba legutóbb, hogy már egész jól ment, de jött a tél. Meg a kifogások. Egyszerűbb volt abbahagyni. Eljött azonban a július. És belekezdtem megint. Kapóra jött az Atlétikai Világbajnokság is Berlinben. Vártam Baji Balázs szereplését. Ki nyeri meg a maratont? Egy belga srác volt a leggyorsabb, Koen Naert. A női befutó elevenebben él bennem, Volha Mazuronak orrvérzésig hajtotta magát. Hatalmas verseny volt. Egyre jobban kezdett beszippantani a futás. 

Arra gondoltam, nagyon végig kellene csinálni. Úgy, hogy legyen valami eredménye. Legalábbis számomra. Az a legszebb az atlétikában, hogy nagyon sokan próbálják, de amatőr szinten csak magaddal versenyzel. Sokszor az is verseny már, hogy átöltözöl és nekiindulsz... Szóval eldöntöttem. 10K. Spar Landliebe. Október 6.

Nehogy gond legyen, megkértem a testvéremet tartson velem. Kell a jó társaság! A hiba nem itt volt, hanem az időzítéssel. Futottam már azért előtte néhányszor tíz kilométert, de valahogy úgy éreztem, ki kell próbálnom magam mindenképp. Féltem, hogy összeszed a busz a menet végén, ha túl lassú leszek. Le is futottam szépen két héttel korábban a versenyt. Biztos ami biztos.

Odaértünk időben a verseny helyszínére. Átöltözés, csámborgás, közös fotó, sorban állás a wc-nél. Bemelegítés. Mindeközben megbeszéltük, hogy megpróbáljuk egy órán belül. Úgyhogy fel is álltunk a rajtnál a hatvan perces felvezetők mögé. 

Elég lassan indult be a tömeg. Nem mindenki volt ennyire felkészült, mint mi. A lassabb tempóval futókat kerülgetni kellett. Arra sem voltam felkészülve, hogy a hidak, a rakparti felhajtók emelkedők mind. Azt mondják, feldob egy ilyen verseny. Az első hét kilométer nem is volt rossz, de valahogy széthulltam, mire a nyolchoz értünk. Ekkor még érthetetlen módon kaptunk egy kis frissítő locsolást. Az utolsó másfél kilométert már külön tettük meg. Öcsém előrement, nem is volt baj. Megküzdöttem magammal. Végig tartottuk a hat perces kilométereket, ez sikerült a végén is, nem tudom már hogyan. Épp beértem egy órán belül.

Ami kár volt: próbálkoztam előtte a teljes távval. Nem hittem el, hogy meg tudom csinálni. Ez tompította a sikerélményt.

Ami bejött: ahányszor a verseny útvonalán vagy a környékén járok, örömmel tölt el, hogy végigfutottam itt. Büszke vagyok az időre és a távra is. Ez életem legjobb eredménye! Eddig.